Szeretnél sztárzsoké lenni? A Nemzeti Lóverseny Kft. és Kispesten a Szegfű utcában működő Jerikó Keresztény Humán Gimnázium Széchenyi István Lovas Tagozata négyéves érettségit adó galopplovas szakképzést indít idén szeptembertől.

Dr. Bokor István igazgató a kispest.info-nak elmondta, a gimnáziumi oktatás keretein belül lovas szakirányú tagozatot is szeretnének indítani 2011 szeptemberétől. Céljuk, nemzetközi szintű versenylovasok képzése (hazai és külföldi szakmai gyakorlattal) a honi lóversenyzés számára.

 

Az intézmény vezetőjétől megtudtuk, a legjobbak nemzetközi karrier-lehetőséghez juthatnak egy olyan sportágban, amely az egész világon nagy népszerűségnek örvend, és kiemelkedő kereseti lehetőséget kínál. A tanulók a középiskola négy éve alatt megismerhetik a korszerű versenylovaglás technikáját és taktikáját, a sportág történetét, teljes szabályrendszerét, a versenyló tartás feltételeit, a lóápolástól az egészségvédelemig. A harmadik évtől pedig megkezdhetik galopp-versenylovas pályafutásukat.

 

Az oktatási intézmény együttműködik a Nemzeti Lóverseny Kft.-vel. A gimnázium lovas tagozatán elméleti képzést a kispesti intézményben (Szegfű utca 10.) kapnak majd a leendő zsokék, míg a gyakorlati ismereteket az Nemzeti Lóverseny Kft. Alagi Tréningközpontja és a budapesti Kincsem Park biztosítja. Jelentkezéshez szükséges egy fényképes önéletrajz (súly és magasság adatokkal), lovas tudás előnyt jelent. A tájékoztató alapján a könnyű testsúly feltétel (a felnőtt versenylovas ideális testsúlya 53-55 kg).

Május 28-án szülői értekezlettel és egészségügyi alkalmassági vizsgával egybekötött nyílt napot tartanak Dunakeszi – Alagon, a Nemzeti Lóverseny Kft. Alagi Tréningközpontjában. Részletes információ a 06-70-212-3842-es telefonszámon, valamint a [email protected] e-mailcímen és a 450-0672-es faxon kérhető a képzésről és a nyílt napról is.

 

A hat évfolyamos gimnázium tizennyolc éves működéssel a háta mögött a XIII. kerületből költözött 2009 januárban Kispestre, Puskás és Bozsik egykori iskolájának Szegfű utcai épületébe. A hagyományos gimnáziumi tantárgyak mellett oktatási rendszerük kiemelt programja a történelem-angol tagozat. Az angol nyelv mellett kilencedik évfolyamtól német, olasz, francia és latin nyelveket is tanulhat az oktatási intézmény 320 fős diáksága. Az oktatási intézményről személyesen a Szegfű u. 10. alatti épületben vagy telefonon a 239-4788-as és a 349-9198-as telefonszámokon lehet érdeklődni. 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

You May Also Like

Lámpás kereszteződést sürget a kerületi jobboldal

Kevés olyan balesetveszélyes kereszteződése van Kispestnek, mint az Ady Endre út, Vas Gereben utca sarka. Sajnálatos módon egymást érik a balesetek. Van, aki szerint a közlekedési lámpa, van, aki szerint az elővigyázatosság segíthetne.

Megújult a nyugdíjasház

Harminc milliós pályázati forrással kiegészítve energetikai felújításon esett át a Kispesti Nyugdíjasház.…

Fővárosi strandkörkép

A nyári melegben megtelnek a strandok és uszodák szerte Budapesten. Összegyűjtöttük a fővárosi és agglomerációban található strandokkal kapcsolatos tudnivalókat.

Idén is Kispesten járt a Mikulás

Immár évtizedes hagyomány, hogy minden december elején ajándékokkal lepik meg a kispesti családsegítő által kiválasztott kispesti gyerkőcöket.