Hamisan, minden alapot nélkülözve dobta bele az éterbe a Lackner-féle korrupciós botrányt kivizsgáló bizottság felállítását kezdeményező Ferenczi István (LMP), hogy „életszerű a kispesti Fidesz-MSZP nagykoalíció megléte”, amikor Paróczai Anikóval (Momentum) közösen „villogott” a baloldal csatornáján, az ATV-n – hívta fel a figyelmet honlapján közzétett írásában Dódity Gabriella (Fidesz-KDNP) önkormányzati képviselő. Úgy látszik, hogy Ferenczi István is átvette azt a kispesti momentumos szokást, hogy a Fideszre mutogat, hiszen Paróczaiék azzal vádolták meg a jobboldalt, hogy falaznak Lacknernek, amiért a megindult nyomozások sikeressége érdekében a vizsgálóbizottság által esetlegesen feltárt tényeket előbb a nyomozóhatóságokkal ismertetnék meg, csak aztán a nyilvánossággal. Ehhez képest az egyik szövetségesük, a Gyurcsány-párt (DK) javaslatára teljesen zárt ajtók mögötti működést szavazott meg ennek a bizottságnak a baloldali többség. Ferenczi István viszont úgy látszik, nem sietteti a dolgot a feleannyi ideig vizsgálódó bizottságban, hiszen február végére hívhatja össze az első ülést, amikor a három hónapos mandátum egyharmada már letelik, és még a munkatervet sem terjesztette a tagok elé – hívta fel a figyelmet Dódity Gabriella. (Frissítés: Ferenczi István azóta a közösségi oldalán nyilvánosságra hozta a munkaterv-tervezetét.) Eközben Paróczai Anikó és a kispesti Momentum is azt a látszatot próbálja kelteni, mintha ténylegesen vizsgálódna, például amikor legutóbb videót készítettek a botrány részleteiről, köztük Lackner Csaba kijelentéseiről,vagy Kránitz Krisztián spanyolországi luxusingatlanáról. Csak éppen ezeket a Magyar Nemzet és a Hír TV már október elején nyilvánosságra hozta, és Paróczai Anikó ezek tudatában maradt egy csapatban Gajda Péterrel és Lackner Csabával is.

 

„Az eddigi jelek szerint a bizottság nem értelmes munkára állt fel. Ferenczinek és Paróczainak első dolga az volt, hogy a tévében Fidesz-MSZP nagykoalíciót emleget. Nem Lackner Csaba mondatait elemzik, nem Somogyi Lászlóné MSZP-s képviselő volt férjének milliárdos megbízásait vizsgálják, nem az önkormányzati telkek értékesítését nézegetik, és nem Mr. Negyven Százalék munkásságát tekintik át” – írta Dódity Gabriella. A Fidesz-KDNP önkormányzati képviselője arra is felhívta figyelmet, hogy Paróczai és Ferenczi saját felelősségüket is elfelejtik, hogy kikkel kötöttek megállapodást az önkormányzati választásra. „Hiszen az LMP is Gajdát támogatta, és a Momentum is Gajda csapatának tagjaként kopogtatott a választók bizalmáért”.

 

OLVASTA MÁR?

Takargatja a baloldal a milliárdokkal kitömött Somogyi cégeit?

 

Ferenczi csendben volt az előző ciklus gyanús ügyeinél

Ferenczi István az előző ciklusban is önkormányzati képviselő volt – emlékeztetett Dódity Gabriella –, de akkor nem „ródsózott”, amikor a Fidesz-KDNP szót emelt az ellen, hogy Somogyi Lászlóné (MSZP) volt férje milliárdos nagyságrendben vitte az önkormányzati megbízásokat. Akkor sem állt ki, amikor a kispesti Fidesz-KDNP a – szintén Somogyiné volt férje által – túlárazott, 8,4 millió forintból felújított kereskedői mellékhelyiség felújítását vizsgálta. De azon visszásságok ellen sem álltak ki, amelyeket a jobboldal a nyilvánosság elé tárt, mint az önkormányzati lakások helyzete, a lakásgazdálkodás, vagy az óvodák és bölcsődék gyalázatos állapota sem. Ezek után pedig Ferenczi István választási megállapodást írt alá Gajda Péterékkel, arra kérve a támogatóit, hogy egyéniben az LMP jelöltjeire, polgármesternek pedig Gajda Péterre szavazzanak. Az pedig már csak hab a tortán, hogy az LMP-hez köthető civil szervezet részére pályáztatás, tehát jogcím nélkül bocsátotta rendelkezésre az önkormányzat a Wekerlei Kispiacon kialakított közösségi helyiséget, amely a Fővárosi Önkormányzat TÉR_KÖZ pályázatának feltétele volt. Egyébként a testületi ülésen még Gajda Péter (MSZP) is megjegyezte, hogy a Ferenczi István vezette bizottság akár ezt is vizsgálhatná…

 

Össze-vissza beszélt a Momentum és Paróczai

A Momentum Paróczai Anikó nevével fémjelzett kispesti szervezetének szavahihetőségét és hitelességét már az a tény is megkérdőjelezi, hogy – mint elvileg a korrupció ellen küzdő párt – a botrány kirobbanását követően nem szálltak ki a baloldali (Momentum-DK-MSZP-Párbeszéd) választási szövetségből, tehát Lackner Csabával egy csapatban kerültek be a képviselő-testületbe, de azóta is politikai szövetséget alkotnak a Lackner által korrupciógyanúba kevert személyekkel.

 

Dódity Gabriella emlékeztetett, hogy az átláthatóságért is felelős tanácsnoknak megválasztott Paróczai Anikó novemberben még azt tervezte, hogy havonta beszámol a munkájáról, amikor közösségi oldalán bejelentette, megkezdte a „Mr. Negyven Százaléknak” nevezett Kránitz Krisztián vezette vagyonkezelő szerződéseinek átvizsgálását, de a vizsgálóbizottság felállításán kiderült: egy a szerződések tárgyait listázó 3000 soros excel-táblát vizsgálgat, és eddig egyetlen megállapítást sem tett. Pedig tanácsnoki munkájáért plusz 100 ezer forintot kap a kispestiektől.

 

A vagyonkezelő szerződéseivel kapcsolatban tovább rombolja Paróczai Anikó hitelességét, hogy egyrészt nem emelt szót, amikor balliberális szövetségesei leszavazták a Fidesz- KDNP javaslatát, amely szerint az önkormányzat és annak valamennyi cége, intézménye által kötött szerződések értékhatár nélkül legyenek nyilvánosan közzétéve. Másrészt Paróczai sem támogatta azt a jobboldali javaslatot, hogy ne pályázhasson olyan személy az önkormányzati cégek, intézmények élére, akinek a neve elhangzott a korrupciós botrányban, vagy akinek regnálása idején büntetőeljárás indult az általa vezetett cégnél. Így a Momentum szerint akár újra pályázhat a VAMÜSZ élére Kránitz Krisztián, vagy a Közpark Kft. vezetésére Bán Zoltán, akinek regnálása alatt éppen egy 43,5 millió forintos sikkasztás gyanújával folyik nyomozás a cég ellen.

 

OLVASTA MÁR?

A kispesti baloldalnak nincs igénye az átláthatóságra?

 

Ám a momentum véleményszédelgése visszanyúlik egészen a képviselő-testület alakuló üléséig, hiszen akkor – először bátornak tűnve – úgy kommentálták közösségi oldalukon a győri Borkai Zsolt lemondását, hogy „Felkészül: Lacker Csaba”, ám néhány órával később – ki tudja kinek és milyen nyomására – eltávolították ezt. Az alakuló ülésen pedig Paróczai Anikó, miután végighallgatta a Lackner Csaba személye miatt kialakult vitát, megszavazta Lacknert a Szociális és Lakásügyi Bizottság alelnökének. Ezek után izzadságszagú magyarázkodásba kezdett, miszerint hibás volt a lista és ő nem szeretné, ha Lackner bizottsági vezetőként dolgozna. Azt is kikérte magának, hogy rajta bárki is számon kérje a múlt korrupciógyanús történéseit. Pedig ő az, aki – a mai napig – egy csapatban játszik a múlt korrupciógyanús történéseinek érintettjeivel…

 

OLVASTA MÁR?

Adót emelt a városvezetés, közben Kránitz kétszer annyit keres

 

A Fidesz-KDNP csendben dolgozik

Hahó, LMP és Momentum! A bizottság élén dolgozni kell, szerződéseket, beruházásokat vizsgálni, végignézni, gyanús ügyleteket elemezni és összevetni Lackner Csaba mondataival. A kispesti Fidesz-KDNP tavaly óta ezt teszi, szépen, csendben, a nyomozás érdekeire is figyelemmel – szögezte le Dódity Gabriella.

 

Fotók: Facebook

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

You May Also Like

Lámpás kereszteződést sürget a kerületi jobboldal

Kevés olyan balesetveszélyes kereszteződése van Kispestnek, mint az Ady Endre út, Vas Gereben utca sarka. Sajnálatos módon egymást érik a balesetek. Van, aki szerint a közlekedési lámpa, van, aki szerint az elővigyázatosság segíthetne.

Megújult a nyugdíjasház

Harminc milliós pályázati forrással kiegészítve energetikai felújításon esett át a Kispesti Nyugdíjasház.…

Adót emelt a városvezetés, közben Kránitz kétszer annyit keres@0

Megemelte a városvezetés az építmény- és telekadó mértékét, Gajda Péter pedig közel kétszeresére a „Miszter Negyven Százalékként” emlegetett Kránitz Krisztián vagyonkezelő igazgató fizetését. A testületi ülésen leváltották a baloldalt beárnyékoló korrupciós botrányt kirobbantó Lackner Csabát bizottsági alelnöki posztjáról, és a testület egyhangúlag megszavazta Dódity Gabriella arra irányuló javaslatát, hogy felszólítsák Lacknert, adja vissza mandátumát és távozzon a közéletből.

Lackner Csaba: „Ha a kerületi politikában nem keresel évi százmilliót, hülye vagy”

„Vannak, akik azt mondják, ha nem keresed meg az évi százmilliót a kerületi politikában, hülye vagy” – legalábbis Lackner Csaba kispesti MSZP-s önkormányzati képviselő szerint, aki a Magyar Nemzet és a Hír TV birtokába jutott, több órás hangfelvételen, a jelek szerint drogpartin beszél arról, hogyan osztozkodtak a pénzen és a hatalmon a baloldali képviselők az elmúlt években.