Egyre több kisgyermekes családnak nyújt segítséget a gyed – amelynek maximális összege több mint duplájára emelkedett 2010 óta –, a gyed extra, valamint a diplomás gyed pedig tovább növeli az édesanyák döntési szabadságát. Mindemellett a kormány folyamatosan bővíti tovább a család- és gyermeknevelési támogatásokat.

A sorozatos minimálbéremelésekkel együtt immár több mint duplájára nőtt a gyed maximális összege 2010-hez viszonyítva, így a folyamatosan bővülő családtámogatások mellett egyre jobban segíti a kisgyermekes családok megélhetését. Csak a januári minimálbéremelés újabb 8 százalékos emelkedést jelentett, a gyed maximális összege immár 208.600 forintos, a diplomás gyed alapképzés esetén 104.300, mesterképzés esetén pedig 136.500 forintra nőtt. A kormány csak a gyed révén több mint 190 milliárd forintot fordít a kisgyermekes családok támogatására 2019-ben.

 

A gyed maximális összegének emelésén felül a jogosultak köre is jelentősen kibővült az elmúlt években, mert a gyed akkor is jár, amennyiben mindkét szülő visszamegy dolgozni, és már az apák is igénybe vehetik.

 

A gyed extrának köszönhetően pedig több pénz marad a családoknál, hiszen az édesanya munkajövedelme mellett is jogosult a gyedre, a testvér gyed pedig azt is lehetővé tette, hogy megmaradjon a gyermek után járó ellátás akkor is, ha újabb gyermek születik. Ez jelentősen megnövelte az édesanyák döntési szabadságát, mert a gyed mellett ma már munkát is lehet vállalni a gyermek féléves korától, vagy akár felsőoktatásban is tanulhat az anya. Utóbbi esetben a diplomás gyed a gyermek kétéves koráig jár.

 

Ezekkel a rugalmasabb szabályokkal a gyedet igénybevevők száma így átlagosan havi 3 ezerrel lett több, mint 2010-ben volt.

 

A kormány idén január 1-től – az ápolási díjak 15 százalékos megemelése mellett – új család- és egészségügyi támogatási elemként bevezette a gyermekek otthonápolási díját (gyod) is, amelyet az önmagukat ellátni nem tudó, súlyosan fogyatékos és tartósan beteg gyermekükről gondoskodó szülők vehetik igénybe.

 

2020-tól is új elemmel bővül a családok és a gyermeknevelés támogatása, hiszen a kormány arról döntött nemrégiben, hogy jövőre bevezeti a nevelőszülői gyedet is, amely azoknak a nevelőszülőknek jár majd, akik 2 évesnél fiatalabb gyermeket nevelnek.

 

A családvédelmi konzultációban kapott felhatalmazás alapján a kormány már dolgozik a további családi intézkedéseken, valamint a meglévő családtámogatások erősebb védelmén.

 

Forrás: MTI

Főkép: Origo.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

You May Also Like

Két éven belül kész az új KÖKI vasútállomás is

Modern és akadálymentes lesz a megújuló Kőbánya-Kispest vasútállomás, amely a tervek szerint 2019-re készül el, és tökéletesen illeszkedik majd a KÖKI már átépített, felújított arculatához.

Új BKK ügyfélközpont a KÖKI-n

Kőbánya-Kispest metróállomásnál nyitotta meg a Budapesti Közlekedési Központ a legújabb ügyfélközpontját a hét elején. A BKK új, európai színvonalú integrált szolgáltatásokat nyújtó ügyfélközpontjaiban a közlekedéssel kapcsolatos minden ügy elintézhető: jegy- és bérletvásárlás, közlekedési információk, taxipanasz-kezelés, MOL Bubihoz fűződő ügyintézés és általános utastájékoztatás. Az új ügyfélközpont a fővárosi utasok kiszolgálásán túl turisztikai szempontból is kiemelt fontosságú, ugyanis a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér közelsége miatt a hazánkba érkező turistáknak is segítséget nyújt.

BKK közlemény: Két napon át késő este és éjszaka lezárjuk a Sibrik Miklós úti felüljárót

A Sibrik Miklós úti felüljáró újjáépítéséhez kapcsolódó bontási munkák miatt szeptember 11-én, csütörtökön és 12-én, pénteken késő este és éjszaka 22:00 és 4:00 között lezárjuk a felüljárót. Ezért az erre közlekedő nappali járataink a késő esti időszakban, éjszakai buszaink pedig teljes üzemidejükben a felüljárót elkerülve, módosított útvonalon közlekednek a lezárás idején. Az előttünk álló körülbelül egy évben több alkalommal kerül még sor hasonló késő esti, éjszakai forgalomkorlátozásokra annak érdekében, hogy a közúti forgalom a híd teljes újjáépítése idején a nappali órákban fenntartható legyen. A rekonstrukciós munkák – amelyek során kicseréljük az átkelő teljes szerkezetét, valamint új útpályát építünk, a gyalogos járdán pedig részben kerékpársávot, részben közös használatú gyalogos-kerékpáros útfelületet hozunk létre – első fázisa a befejezéséhez közeledik. Az újjáépítést a Fővárosi Önkormányzat közútkezelőjeként a Budapesti Közlekedési Központ végzi.

A kóbor macskákat ivartalanítják

Több mint negyven gazdátlan, közterületen élő macskát ivartalanított Kispesten két civil szervezet. A macskák túlszaporodása nemcsak állatvédelmi, ökológiai probléma is egyben.