Ingyenes laptoppal segíti a kormány a diákok tanulását, 140.000 érintőképernyős notebookot kapnak ugyanis a 7. és 10. évfolyamos diákok és a köznevelési intézmények még karácsony előtt.

A hordozható számítógépeket nemcsak az állami, hanem az egyházi és magánfenntartású köznevelési intézmények tanulói is igényelhetik. A kormány célja, hogy az 5. évfolyamtól a 12. évfolyamig minden tanuló rendelkezzen hordozható számítógéppel, amellyel hozzáférhet a már megvalósult és a jövőbeli oktatási fejlesztésekhez. 579 ezer hordozható számítógépet osztanak ki, ebből tavaly tavasszal 55 ezret kaptak meg a pedagógusok és 65 ezret pedig a diákok, míg most a 7. és 10. évfolyamon tanulóknak osztanak notebookokat. A tervek szerint a kiosztás 2024 tavaszán folytatódik az 5., 6. és 9. évfolyamon tanuló diákok között.

 

A digitalizáció a jelen kor legnagyobb kihívása, amellyel szembe kell néznie az oktatásnak is. Ehhez igazodik számos fejlesztés: a KRÉTA-rendszer, az idegennyelvi modul, okostankönyvek, digitalizált kompetenciamérések és okostantermek. Az elmúlt években 3957 helyen építettek ki wifi-hálózatot, bővítették a sávszélességet 1925 helyen, okostermeket hoztak létre, és digitális eszközöket helyeztek ki iskolákba. 

 

Fekete Márk önkormányzati képviselő kislánya, Anita, a Vass Lajos iskola tanulója is megkapta a laptopot

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

You May Also Like

Két éven belül kész az új KÖKI vasútállomás is

Modern és akadálymentes lesz a megújuló Kőbánya-Kispest vasútállomás, amely a tervek szerint 2019-re készül el, és tökéletesen illeszkedik majd a KÖKI már átépített, felújított arculatához.

Új BKK ügyfélközpont a KÖKI-n

Kőbánya-Kispest metróállomásnál nyitotta meg a Budapesti Közlekedési Központ a legújabb ügyfélközpontját a hét elején. A BKK új, európai színvonalú integrált szolgáltatásokat nyújtó ügyfélközpontjaiban a közlekedéssel kapcsolatos minden ügy elintézhető: jegy- és bérletvásárlás, közlekedési információk, taxipanasz-kezelés, MOL Bubihoz fűződő ügyintézés és általános utastájékoztatás. Az új ügyfélközpont a fővárosi utasok kiszolgálásán túl turisztikai szempontból is kiemelt fontosságú, ugyanis a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér közelsége miatt a hazánkba érkező turistáknak is segítséget nyújt.

Eső, zápor vagy száraz zivatar?

Ön is kap értesítést a telefonjára, ha zápor vagy zivatar van a közelben? És azt tudja, hogy mi a különbség a zápor, a zivatar és az eső között? És mi az a száraz zivatar?

Telefonon és email-ben is lehet időpontot foglalni az Egészségügyi Intézetben

A járványhelyzet kedvező alakulása lehetővé tette, hogy ismét teljeskörű ellátást nyújtson a Kispesti Egészségügyi Intézet, de továbbra is be kell tartani a bevezetett óvó-védő intézkedéseket, különösen, ha figyelembe vesszük a környező országok aggasztóan emelkedő esetszámokat. Emiatt a lakosság türelmét kérte Dr. Kumin Marianna, az intézet főorvos-főigazgatója, és jelezte, hogy a telefonos időpont egyeztetés mellett lehetőség van elektronikus úton is megtenni ezt.